Csodavilág bemutatkozik

kezdőlap programjaink facebook2 galéria blog




szilvi

Tegzes Szilvia

2001-ben végeztem el az óvodapedagógus képzést, majd 2004-ben a tanítót, és a diplomámmal pedig gyermekkori álmom vált valóra. Azóta kisebb-nagyobb szünetekkel ugyan, de gyermekek között telnek a mindennapjaim. 2008 óta pedig gyermekeim „tanítanak” másképp látni a világot.

2011-re született meg bennem az elhatározás, hogy megteremtem azt a világot, amit megálmodtam magamnak. Így alakult meg a Csodavár Egyesület, mellyel a célom, egy olyan gyermekközpontú családi bölcsőde, ahol a szülőkkel együttműködve, a legjobb tudásunk szerint igyekszünk a gyermekek nyitottságát és fantasztikus tudásvágyát kielégíteni nap, mint nap. Azóta apró lépésekben bővültünk, mára nagyon büszke vagyok rá, hogy két városban Tolnán és Bonyhádon is színvonalas, hasonló értékekre épülő bölcsődei ellátást tudunk biztosítani.

Három gyermekes édesanyaként nagy kihívást jelent helytállni a mindennapokban, de legjobb tudásommal igyekszem megkönnyíteni a hozzánk járó családok életét. Fontos számomra, hogy a kollégáimmal családias légkörben teljenek a mindennapok, mert akkor tudjuk a legjobbat kihozni magunkból, ha igazi csapatként dolgozunk együtt.

csodavilag-balogh-erika

Balogh Erika

Három gyermek édesanyja vagyok, ebből is adódik, hogy életem fő színtere a gyerekvilág. Ami kiemelten foglalkoztat a gyerekek életéből, az a játék és a mesevilág. Mivel a gyermek fő tevékenysége a játék, ezért fontosnak tartom, hogy olyan játékokkal vegyük körül a gyerekeket, amelyek építően hatnak gondolkodásukra, jellemükre, személyiségükre. A mesékkel kapcsolatban szintén nagy hangsúlyt fektetek a tudatos válogatásra.

Az életkornak és értelmi fejlettségnek megfelelően választott játék és mese egyaránt kitűnő talaja a fejlesztésnek, általuk szinte észrevétlenül tanul a gyermek.

Természetesen valamennyi, a gyerekekkel együtt végzett  tevékenység örömmel tölt el, mert számomra az egyik legfontosabb érték maga a gyermek. A gyerekeket olyannak fogadom el, amilyenek, a munkám pedig az, hogy megismerve őket, személyiségük kibontakozása során személyre szabottan jó irányba terelgessem őket. Tanulmányaim ideje alatt is ezen a téren igyekeztem fejleszteni ismereteimet, hogy munkám során szakmailag is építő módon járulhassak hozzá a gyerekek megfelelő gondozásához, testi, lelki, értelmi fejlődéséhez.

Adri

Sebestyén Adrienn

„Még soha senki nem fedezte fel, hogy milyen mély együttérzés, kedvesség, és nagylelkűség rejtőzik egy gyerek lelkében. A helyes nevelés legfőbb feladata, hogy feltárja e kincseket!”

Munkám során arra törekszem, hogy a kicsiket minél közelebbről megismerhessem, ezáltal a lehető legjobb támaszuk lehessek a mindennapjaikban. Nap, mint nap figyelemmel kísérem személyiségük fejlődését. A rendelkezésünkre álló fejlesztő játékok segítségével a meglévő tudásukat igyekszem magasabb szintre emelni. Nagy figyelmet fordítok a mese jelentőségére is. Véleményem szerint a mese megállíthatatlan szárnyakkal ruházza fel képzeletünket. Mindemellett észrevétlenül bővül a mese hatására a szókincsük is. Ezért is tartom fontosnak, hogy a kicsikkel töltött időmben sok idő jusson a mesélésre. Munkám során arra törekszem, hogy nemcsak a kisgyermekekkel, hanem a szülőkkel is jó, a gyermekek számára is jövedelmező kapcsolatot tudjak kialakítani. Szociális érzékenységüket szem előtt tartva végzem mindennapi tevékenységemet!

kis Erika

Józsa Erika Dorina

Végzettségemet tekintve kisgyermeknevelő és gyógypedagógiai asszisztens vagyok. A Csodavilág Családi Bölcsődéjének a csapatát már több, mint 1 éve erősítem.

Számomra a kisgyermeknevelői pálya nem csak egy megszerzett papír, egy szakma vagy foglalkozás, hanem ténylegesen a hivatásomnak mondhatom. Úgy érzem, hogy a gyermekekhez türelemmel, szeretettel és odafigyeléssel forduljunk. Az egyik legfontosabb célomnak tartom, hogy a kisgyermekek a bölcsőde mindennapjait, nyugodt, szeretetteljes, családias légkörben éljék meg. Az első 3 életév a legmeghatározóbb egy gyermek számára. Ezért céljaim közé tartozik, hogy minden kisgyermek az életkorának megfelelően, a saját képességeihez és egyéni szükségleteihez mérten, a lehető legjobb bánásmódot és differenciált fejlesztéseket kapja.

Szeretem azt látni, ahogy hónapról hónapra, vagy akárcsak napról napra változnak és fejlődnek. Törekszem arra, hogy mire óvodába kerülnek kreatív, magabiztos „nagy” gyermekek legyenek.

„SZERETET, EMPÁTIA, KÖVETKEZETESSÉG: ezekkel az aranykulcsocskákkal kinyitogathatom a legkisebb szívek ajtaját is.”

Amita

Matuschekné Fodor Anita

Bonyhádon lakom. Van két gyermekem egy 13 éves fiam és egy 6 éves kislányom. A csodavilág bölcsiben 3 éve dolgozom.  Napi feladataim közé tartozik a  gyermekek mindennapi ebédjének az elkészítése, igyekszem házias, változatos, ízletes ételek készíteni. Mindig ott segítek ahol a legnagyobb szükség van rám, ha kell szívesen részt veszek a gyerekek  mindennapjaiban is. Pelenkázok, öltöztetek, szeretgetek, mikor mire van épp szükség.


1-lab-b